Forrás

Ködlepelbe borult a táj, a nap sugarai átszűrődtek az ágakon, harmatcseppek borítottak minden kis fűszálat, virágot. A hegyoldalból előbújtak a kis állatok. Hajnali fényben úszik a táj, az ég alján vöröslő fénnyel jelenik meg a nap pici darabja s mintha az a vörös fény a köntöse lenne, csak óvatosan előbújva veti le azt, és kibújik immáron egy sárga napkorong az ég alján. Olyan az mint valamiféle piskóta, fénylik mint egy aránytalér. 

A hegyalján lévő kis tanyán a nesztelen ház ajtaján recsegés ropogás hallatszik az ajtó felől. Egy lány lép ki a nyikorgó ajtón a tornácra ahol megáll, és barna haját ,ami csak olyan könnyedén esik le a vállán mint valami vízesés, megvilágítja a hajnali fény,arcán hatalmas mosoly, a szempillája sűrű fekete árnyékában barna szeme csak úgy virít , akárcsak a macskaszem amikor éjszaka rávilágítanak,ruhája csupán egy lenge fehér ruhácska, és így elindul kezében valamit tartva, hátát piros takaróval fedve. Mintha valamit keressne úgy néz szét, és egyre közelebb sétál a forráshoz, talán szomjas lehet csak azért sétál végig az erdőn, hogy a tisztásra kiérve friss vizet ihasson. 

Könnyű léptekkel halad a tisztás felé és a puha földbe bele ivodik lába minden nyoma, énekel és táncol.

Ahogy lép lassan beér az erdőbe, és a fákon átszűrődő fény csak úgy táncol arcán s kacagva vetődik vissza fehér bőréről játszadozva szalad tovább arcán ,hol ében barna hajára,hol igéző szemeire, hol telt piros ajkaira ugrik kacagva a kis fénycsóva.

 Az erdőn túl érve egy hatalmas tisztás fogadja tele sziklákkal, amelyek mászásra lettek teremtve,meg arra, hogy az ember el tudjon mögéjük bújni.

 A forrás csörgedezése már innen hallatszik,a lány futásnak indul és akárcsak egy vádló mikor vágtat, szálad oda a forráshoz, ében haját a szél mesebeli mozdulattal fúja. Amint odaér leteszi azt amit a kezében eddig féltve szorongatott, merít egy marékkal a vízből és el kezdi inni. Majd még egy marékkal vesz a vízből és megmossa az arcát. Az arcocskáján a vízcseppek szépen térülnek szét, a fekete szempilláját apró cseppek fogják be, az állán végigfolyó víz cseppeket csillogtatják testén a nap aranyló sugarai. Lassan megfogja a törölközőt amit egész úton kezében szorongatott, és megtörli az arcát. Elindul a tisztáson….nézelődni kezd mintha valakit keresne, de vajon kit? Tovább megy és a házhoz visszaérve valami vagy valaki arra kéri őt ott legbelül, hogy menjen be a házba és hozza ki a bibliáját, imádkozzon azért,akit az utóbb az erdőben kereset.

Befejezve az imát azt hallja, hogy valaki szólítja őt….Arany …...Arany…….-Merre vagy?-szól egy elcsúkló hang a távolból Szilamér, az Sziszi kedvese.

-Itt vagyok!- kiáltja a lány csillogó szemekkel.

- Nézd csak téged keresnek!-mondja a fiatalember és oda nyújtja a telefont a lánynak.

-Halo!- szól bele félénken a lányka.

-Halo, szia Arany!- szól egy férfihang a telefon másik oldaláról.

-Botond!- kiált fel nagy örömmel a lány…-Hogy vagy? Akkor ma találkozunk?-kérdezi a lány, izgatottan.

A válasz így hangzik:

-Én mindent megtettem, de sajnos nem tudok odamenni hozzád ,szükség van rám itthon, remélem megérted!

A lány könnybe lábadt szemekkel mondja…

-Én megértelek, csak nekem úgy tűnik , hogy végül te sem vagy olyan különleges fiú, te is ugyanolyan vagy mint a többi!

-Sajnálom!-hangzik a válasz a telefon túl oldaláról.

A lány letette a telefont, és próbált magának elfoglaltságot keresni. Volt ott velük a táborban egy kispap, a lány tőle kérdezett dolgokat, és a napot szinte azzal töltötték el, hogy ő minden kérdésre válaszolt. Éppen az ágyon ült a lány vele szemben, a másikon Csanád,(a kispap), és beszélgettek mikor egy kis párocska érkezett be az ajtón; Szilveszter és Sziszi voltak azok, és ők is bekapcsolódtak a témába, Arany ekkor az ágyán elterült és habár hallotta , hogy mit beszélnek de fél álomba merült... és akkor mit hall,mit nem? Telefon csörgést hallott!

A Szilveszer felvette a telefont és ki rohant, de Arany úgy is hallotta, hogy mit beszélnek

*-Halo! Szervusz Botond!

-Szia! Most indultam el,itt vagyok a hegy alján, Aranynak ne szóljatok!

-Rendben úgy lesz! Vigyázz magadra!*

Mivel Arany félálomban feküdt, és talán el is koppant a beszélgetést hallotta, de nem reagált rá. Fél óra múlva megébredt és így szólt:

-Mondjátok csak , Botond jön felfelé a hegyen?

-Igen! - hangzott a válasz.

-Egyedül?

-Igen -válaszolta Sziszi.

-De hát nem jöhet egyedül, az veszélyes...ott vannak a vadállatok, szembe megyek vele, sötét is van,nagyon meredek az oldal is.

-Várj egy pillanatra, hadd hívjuk fel-szólalt meg a párocska.

De ekkor a lány már az ajtón kívül volt és csak ennyit szólt vissza:

-Sziasztok! Én elindultam!

Hiába mondták neki, hogy egyedül ne induljon semmerre,ő már úton volt kedvese felé. Harmincpercnyi gyalogútra volt a kedvese a tetőtől , a lány nagy örömmel ment vele szembe, és amikor meglátta kedvesét odaszaladt és megölelte. Mindkettejük szíve hevesen dobogott egyiké a fáradtságtól, másiké pedig az örömtől. 

Botond átölelte kedvesét és így szólt:

-Te,Arany,nem féltél elindulni egyedül?

Mire Arany mosolyogva ránézett és így szólt:

-Te,Botond, te nem féltél hegyeket megmászni értem….egyedül?

-Nem,nem féltem!- hangzott a válasz, magabiztos és büszke hangon.

Botond nagyon erős férfi volt,akinek ében fekete haj csak úgy fénylett a holdfényben,szeméből szeretet áradt, kezén látszott, hogy munkás ember, és ekkor is egy nagyon nagy túrazsákot cipelt a hátán,így nem is beszélgettek sokat...elindultak felfelé.

Arany fogta Botond kezét és segíteni akart neki ,hogy majd ő megy elől és segítti kedvesét, de Botond elkerülte Aranyt, és ő akarta neki segíteni feljutni a meredeken. De mivel elég hosszú volt az út ezért már alig volt ereje a fiúnak, és ez látszott is! Nem bírta segíteni már a lányt felfelé ,hisz önmaga is alig bírt már lépni.

Ekkor Arany így szólt:

-Kedvesem, hadd segítsek most én téged felfelé, tanuld meg nem mindig te kell az erős légy!

Ekkor a fiú átadta a vezetést a lánynak és nemsokára fel is értek. Amikor felértek fáradtan és vetítékesen álltak meg, Botond levette határól a csomagot, és a szerelmesek egymás karjaiba zuhantak. Néhány perc múlva Arany kibontakozott Botond karjai közül és megfogta kezét,a szemébe nézett és megkérdezte:

-Még is eljöttél, pedig azt mondtad nem fogsz jönni, mégis itt vagy és egyedül jöttél fel a hegyen, nem féltél, mond csak végül miért döntöttél így?-kérdezte Arany és csillogó szemekkel nézte kedvesét.

-Tudod kedvesem... én nem akartam olyan lenni mint a többi fiú,meg akartam mutatni, hogy tudok érted harcolni, és mivel Isten a szeretet és a forrás amiből én ittam, így én érted bármire képes vagyok...