Peti és a talált kiskutya

Egyszer egy verőfényes napsütéses délután egy kisfiú, akinek a neve Péter volt, pontosabban Várhegyi Péter, aki a második osztályba járt; hazafele menet az iskolából különös hangokat hallott egy bokor mellől. Mivel a hang nem jött messziről a kisfiú leszállt biciklijéről és közelebb ment a hanghoz. Útközben azon gondolkodott vajon mi lehet ott, először kígyóra gondolt…és így vitatkozott magába:

-Vajon tényleg ide kellet volna jönni, mi van ha megharap, vagy megszív, vagy mi van ha ez egy állatkertből elszabadult akármi ami veszett és azért szökött el, hogy másodikos gyerekeket ijezgessen, meg meg harapjon….-na most már mindegy akár mi is legyen- mondta magában, ha már elindultam akkor megnézem.- és közelebb lépett a bokorhoz.

Ekkor a bokor elkezdett hangosabban susogni, össze vissza rázkódott, és furcsa mordulások meg nyüszítések követtek minden egyes ág reccsenést meg, levél zizegést. De Péter összes bátorságát összeszedve hajolt a bokor felé és húzta el az ágakat. Ahogy elhúzta az ágat, egy kedves kis tekintet köszönt vissza. Egy aprócska barna, gombszemű, pufi szőrű kutyus volt beragadva az ágak közé egy drótba. A kisfiú rámosolygott és azt mondta: - Szervusz kis pajtás, hát mi lelt téged? - közben meg próbálta óvatosan kiszabadítani a kiskutya mancsát. A kutyska nyüszitett meg morogot de amint látta, hogy segítenek rajta, örömmel kezdte csoválni pompomhoz hasonlító kis farkincáját. Pár perc és sikerül is kiszabadítani a kiskutya mancsát, Péter megfogta és berakta a hátizsákjába és hazavitte. Először arra gondolt, hogy majd elrejti a szobájába és ott ápolja a sebét, mert tudta, hogy a szülei nem biztos, hogy megengedik neki, hogy saját kiskutyája legyen.

De anyukája hamar rájött arra, hogy a fia valami csintalanság töri a fejét, ugyanis amikor belépett az ajtón a kis fejecskéje valami, almához hasonló színben pompázót. Az anyukája tudta, hogy vagy megfázott vagy hazudni akar neki, de ez utóbbi biztosabb volt mivel kint jó idő volt így nem fázhatok meg.

-Szia Petike!- köszönt az anyukája sejtelmes hangon.

Peti érezte, hogy nem hazudhat ezért egyből kitalált mindent:

-Szia anya! Tudod, hazafele jövet megálltam egy bokor mellett mert furcsa hangokat hallottam, és először azt hittem, hogy valami elszabadult vadállat van ott, de aztán ahogy oda mentem és felmértem a helyzetet, találtam egy kiskutyát akit kiszabadítottam, de ez a kutyus megsebesült , így nem engedhették csak úgy szabadon egyedül, féltem , hogy baja lesz ezért haza hoztam és először azt terveztem nem mondom nektek semmit csak el rejtem őt a szobámban mert tudom ti nem engednetek meg nekem, hogy háziállatom legyen de most beléptem az ajtón és te úgy csinálsz anya mintha már mindent tudnál, így arra kérlek segíts meggyógyítani a kutyát és aztán odaadjuk valakinek ha én nem tarthatók meg- sóhajtott nagyot a beszéde végén Péter.

-No fiam, mintha védő beszédet mondtál volna- nézd nem tudom, hogy már tudnál e saját kis állatról gondoskodni, de minden esetre szép dolog volt, hogy nem hagytad oda vesz I ezt a kis jószágot, elvisszük orvoshoz és majd eldöntjük apával tovább mi legyen.

A kutyuska 3 hónapot töltött Petiéknél amíg meggyógyult, ez idő alatt mindenki nagyon megszerette, az utolsó vizsgálat után az orvos mondta, hogy van egy család aki éppen ilyen kiskutyát szeretne örökbefogadni mint Puffancs- így nevezte el Peti a kiskutyát míg náluk volt- és ha nem szeretnék megtartani akkor szívesen segít, hogy oda tudják juttatni a családhoz. Peti nem is hallgatta végig szülei válaszát erre, könnyes szemmel ment ki az állatorvosi rendelő ajtaján és biciklijét taszítja haza kullogott, földig érő orral ugyanis azt gondolta, hogy már soha többé nem látja Puffancsot.

Hazaérve kellemes meglepetés érte, az asztalon egy cetli volt amin ezt írta, "Kedves Peti ez a 3 hónap, jó próbaidő volt, gratulálok kisgazda lettél".

Peti nagyon örült a cetli láttán és ezentúl örömmel és szeretettel gondoskodott Puffancsról még nagyon sok-sok éven át.