A lázadó bárányka
Tavasz táján megszületett a legkisebb bárány,
Édes bolyhos kis teremtés, szerette a nyáját.
Ott nődögélt, növögetett a nyájjal s egységben szépen.
Ahogy nagy lett arra gondolt:- Nem jó ez az élet!
-Egész nap csak legelészünk, mindenhova együtt megyünk! Sok a szabály ez unalmas.
-Itt a pásztor ő rá hallgass,
-mondja ezt a többi bárány, de nem tudja, hogy mi vár rá.
- Elmegyek hát, messze innen.... Megtapasztalni egyedül milyen!
El is indult Pici bari, egyedül meg tapasztalni, milyen is lesz, ha a nyájtól el szaladva ő vándorló.
Egymagában járta útját, és egy ordas rá is talált, sok ideig megfigyelte, csak távolról útját leste.
A nappal világosságában, vigadozott, evett, ivott.
És közben halad ő szépen, fel egy hegynek tetejére.
Szürkülödni kezdett lassan, Pici szíve gyorsan dobbant.
Egy szakadék szélén állt meg, gondolta hogy ott pihen meg.
Lefeküdt hát oda szépen, a nagy semmi közepében.
Éjféltájt fázni kezdett, a nyájra gondolt S így merengett:
-Nem volt akkor ilyen hideg, sosem éreztem a szelet, nem volt akkor ilyen sötét nem féltem még sosem ekkép!
- De ha én most haza mennék, finom füvet már nem ennék, csak a maradék maradna, amit a többi le nem rágna.
Így aludt vissza ő szépen ott a semmi közepében.
Hajnal tájban arra ébredt egy ordas szemébe nézett.
Szakadék szélén körbe vették és ostromolni is el kezdték:
- Hol a nyájad kicsi bárány, miért vagy itt ilyen árván?
-Nem akartam, velük lenni, untam a szabályt követni!
-Nicsak, nicsak nekem ez tetszik!- ezt mondta az ordas neki.
-Gyere velem, jó helyen leszel, vacsorakor velem eszel, egész nap csak mulatozunk, s szabadon gondolkodunk.
-Jól van megyek- mondta Pici. -Szövetségesed leszek, veled iszok, veled eszek, és a szabályt nem követem mulatságos lesz ez nekem.
-Jól van gyere, nézd mit adok, ez a rét itt csak a tied egyél bátran, temérdek fű van, majd este még meglátogatlak.
Szegény Pici… Ő nem tudta, hogy a farkas őt becsapja.
Készült is az ordas erre, hogy a barit majd megegye.
A Pici bari három hónapot, evett, ivott és mulatott, szép kövérre mikor hízott, jött a farkas, s akkor így szólt.
- Édes szép kis Pici bari, este együtt fogunk enni, a szakadék szélén állj meg, s engem te ott szépen várj meg!
-Rendben pajtás ott leszek majd- gondolta, hogy új rétet kap, még több zsenge zöld füvecskét, még szebb Tisza friss vizecskét.
Az ordas már tervet eszelt a szakadékba löki este.
Eljött hamar már a sötét, az ordas a bárányhoz oda lép, ki szakadék szélén várta, S ott gondolkodott magában:
-Milyen jó itt nekem most már, nem kell a sok buta szabály, ehetek temérdek füvet, ihatok csodás friss vizet, és arról még nem beszélve mennyit mulatok e réten.
Közben gyors léptekkel lépve jött az ordas közelébe.
Nagyon gyorsan rohant felé, a szakadékba lökte bele.
Kicsi Pici bár túl élte sok sérülést szerzett éppen, az ordas a vér szagát követve őt gyorsan keresni kezdte.
Béni ekkor sírni kezdett, félt és nagyon, reszketett..
-Sötét van itt, mi lett velem, hova lett a csodás réttem, mi boldogan legelesztem.
Szerencsére a buta ordas nem találta Pici hol van, két napig még csak kereste de nem akadt a holttestre.
Kicsiny barink nagyon fázott,szomorkodott és hiányzott
az az élet mint régen élt hisz a nyájban ő sosem félt.
De nem csak a farkas kereste, a pásztor az erdőt tűvé tette, hiszen tudta jól a pásztor hogy nagyon rég el kóborolt.
Majdnem egy év elteltével, tálat rá a pásztor éppen.
Béni bari talpig sebbel, gyapja véres, lába reszket.
A pásztor meg simogatta, gyolcs kendővel betakarta, örült a kis bárányka ennek.
A nyájtól többé távol nem ment.
Bűntudata volt, azért mert el vándorolt, érzett egy szégyent.
Bántotta a pásztort ezzel, de bocsánatot kért nehezen.
A Jó Pásztor vissza fogadta, kedvesen megcirógatta, örült, hogy báránya megvan.
Így élt Pici már boldogan.